Blogolj!

Két nap, két rémisztő pillanatkép a határon túli magyar oktatás helyzetéről

S jogilag persze minden a lehető legnagyobb rendben.

Alig néhány óra eltéréssel jött szembe velem két hír Délről és Keletről a magyar nyelvű oktatás helyzetéről. Közös a két intézményben, hogy egyik sem csak magyarok számára fenntartott iskola, hanem van „többségi” és kisebbségi nemzet számára létesített tagozat.

„A tanév elején még tanultak a Svetozar Marković Gimnázium magyar tannyelvű második osztályos társadalmi-nyelvi szakos diákjai. November 13-án viszont csörögtek a szülők telefonjai. Az osztályfőnök közölte a hírt, az osztályt megszüntették” – számolt be a Pannon RTV. A szabadkai gimnázium társadalmi szakos – ez körülbelül az anyaországbeli humán fakultásnak felel meg – osztályának tagjai választhattak november kellős közepén: vagy máshova iratkoznak, vagy rájönnek, II. Petár(sic! – egy évtizede legalábbis így tanították abban az iskolában) jugoszláv királynál érdekesebb a formaldehid képlete.

A szerb törvényi előírás szerint – ez más kisebbségekre is vonatkozik a balkáni állam maradékának területén – 15 fő felett indítható nemzetiségi osztály. Szabadkán azonban öt fővel kezdték meg szeptemberben oktatást. Nem hibáztak, értesítették az oktatási minisztériumot augusztus 14-én, ugyanis külön engedéllyel – ne hallgassuk el, több esetben megadják a hatóságok, ezt maguk a magyar iskolaigazgatók is elismerik – lehet indítani létszám alatti osztályt. Választ tanév kezdetéig nem kaptak, a minisztérium csak bő két hónappal később, november elején küldte ki az osztály megszüntetéséről szóló végzést. A Magyar Nemzeti Tanács levélben tiltakozott, Vicsek Annamária (Vajdasági Magyar Szövetség) oktatási államtitkár pedig megmagyarázta, hogy a kisebbségi jogok nem sérültek. Nincs itt semmi látnivaló.

S akkor most Dél helyett Kelet, a közoktatást cseréljük felsőoktatásra. „Egyesülne a közeljövőben Marosvásárhely két legnagyobb állami egyeteme, a jelenleg konzorciumot alkotó orvosi és gyógyszerészeti, valamint a Petru Maior nevét viselő intézmény” – írja a Krónika. Az ötlet természetesen a kevésbé ismert, s főleg kevésbé elismert képzést adó román állami egyetemtől származik. A tárgyalások a román és az eredetileg 1945-ben magyarnak alapított, de az utóbbi 55 évben egyre inkább román tannyelvűvé alakított intézmény között előrehaladottak, a két román rektor úgy tűnik, szívesen egymás tenyerébe csapna. Főleg, hogy a magyar oktatók aránya így 28 százalékról 15-re esne. A magyar tanárok persze egyhangúlag kimondták, az egyesülés nem szolgálja az orvosi egyetem érdekét, még kevésbé a magyar tagozatét. Hangjuk azonban egyre halkabb, főleg, ha tudjuk, néhány éve még „fele-fele” egyetemnek tartották az intézményt.

Felelősségünk nem kicsi. Mindkét intézményből rengeteg tehetséget szipkáztunk el az anyaországba. 1990 után Marosvásárhelyről buszokkal vitte el a frissen végzett magyar orvosokat a diplomaosztót követően. Tömegeket, konkrétan annyit, amennyi magyarországi orvos elvándorolt ez idő alatt. Ideje visszaadnunk ezt. Nem holnap, azonnal.

Címkék: Délvidék, Erdély
https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/45166/pics/lead_800x600.jpg
Délvidék,Erdély
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?