Blogolj!

„Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”

- ez a mondat ragadt meg bennem, mikor bő egy évtizede először olvastam a marosvásárhelyi pogromról egy tanulmányt. A múltra emlékezés azonban a jövő felé még több kérdést vet fel.

1990 Fekete Márciusában a magyarok vérével hívták fel saját jelentőségükre a figyelmet a Securitate emberei. A békésen, némán, táblák nélkül tüntető magyarokra küldték a buszokkal hozott, leitatott, felfegyverzett románokat, akik a fél szemére megvakították Sütő András írót és megöltek három magyart.  

A legválságosabb pillanatokban érkezett a szomszédos Hidegvölgyből 45-50 cigány, s hangzott el az ominózus, címben is szereplő mondat.

Egyik vezéralakjuk volt Puczi Béla, aki éveken át tartó romániai, magyarországi, franciaországi kálvária után 2009-ben hunyt el szegényen, fedél nélkül a magyar fővárosban. Hosszas huzavonát követően, amelynek oka elsősorban a MÁV bürokráciája, szabálytisztelete volt, s – egyes médiumok sugalmazásával ellentétben – nem a kormány rasszizmusa, felavatták a MÁV egykori alkalmazottjának, az említett Puczi Bélának az emléktábláját a Nyugati pályaudvar falán.

Habár elégtétel csak halála után járt a marosvásárhelyi hősnek – elsőként pont Balog Zoltán későbbi miniszter tüntette ki Petőfi emléklappal –, de végre elismerik őt, tudják a nevét. Azonban az emlékezés pillanata egyben a jövőbe tekintésre is kötelez minket. Mikor sorra halljuk a híreket a határon túli magyar oktatás nehéz helyzetéről a csökkenő gyereklétszám miatt, fel kell tennünk a kérdést:

mit teszünk azért, hogy olyan cigány és magyar azonosságtudattal rendelkezők nőjenek fel a Kárpát-medencében, mint Puczi Béla?

A szórvány iskoláinak megmaradásában milyen szerepe lehet a határon túli, magyarul beszélő roma népességnek? Miként tud segítséget nyújtani az anyaország ahhoz, hogy magyarként megtartsuk őket, vagy éppen felébresszük bennük a magyarságtudatukat, s közben ki is emeljük e csoportot a nyomorúságból?

A feladat nem egyszerű, de kölcsönös előnyökkel kecsegtet. A romák számára a műveltség a kiemelkedés lehetőségét adja, s egyben egy újabb ezeréves gyökeret kínál, a magyarság számára pedig az a néhány újabb magyar diák egy-egy iskola megmaradását. Ne feledjük: nem mindegy, hogy egy dinamikusan növekvő számú kisebbség komoly hányada mit fog vallani, mikor azt kérdezik, hogy mi az anyanyelve.

97 évet késlekedtünk, de Puczi Béla példája mutatja, hogy talán még most sem futunk ki az időből, ha cselekvésre szánjuk el magunkat.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/45818/pics/lead_800x600.jpg
Erdély,Erdély - Csángóföld,oktatás,oktatásügy,Puczi Béla,románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?