Blogolj!

Részben megsemmisítették a vádiratot a marosvásárhelyi iskolaügyben

Egyelőre még nem tudni, hogy ez milyen mértékben befolyásolja az újraalapított, de tavaly augusztusban feloszlatott marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium miatt vádlottak padjára ültetettek sorsát.

A jezsuiták még 1702-ben hozták létre azt az iskolát, amelyet 1948-ban megszüntetett a román állam, az intézményből előbb magyar, majd román-magyar tannyelvű gimnázium lett. 2004-ben a szecessziós iskolaépületet peres úton visszaszerezte az egyház, majd 2013-ben a Római Katolikus Gimnázium újraalapítását határozták el.

A helyi tanács a következő év novemberében jóváhagyta az elképzelést, s már ősszel elindították az újraalapítandó iskola első katolikus teológiai osztályait a szintén a településen található Bolyai Farkas Líceumban. 2015 nyarán határozatot hoztak az iskola létrehozásáról, és a gimnázium megkezdhette működését. A megyei prefektúra azonban megtámadta a Római Katolikus Gimnázium alapításáról szóló 2015-ös tanfelügyelőségi határozatot, mert szerintük az nem tartalmazta a törvényileg előírt, konkrét döntést az alapításról, csak utalt rá. Ennek eredményeképp a román Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is vizsgálódni kezdett az ügyben, majd eljárást indítottak a Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő és Tamási Zsolt József iskolaigazgató ellen.

December 28-án az említett DNA vádiratát jogerősen törvénytelennek minősítette a Marosvásárhelyi Törvényszék – számolt be a főtér.ro Gogolák H. Csongor Facebook-bejegyzése alapján. Tamási Zsolt ügyvédjének információi szerint „a törvényszék kizárta a nyomozati anyagból a 2016.11.03-i nyomozást elindító, a két terheltre, Someșan Ștefan és Dr. Tamási Zsoltra vonatkozó ügyészi rendelvényeket. Ezeket relatív semmisnek (megtámadhatónak) minősítette.”

Az indoklás egyelőre még nem ismert, így azt sem, hogy ez mennyiben befolyásolja a vádlottak helyzetét. Az viszont biztos, hogy a végzés nyilvánosságra hozatalát követő öt napban az ügyészségnek nyilatkoznia kell arról, hogy a vádat jelenlegi formájában fenntartják-e, visszakérik-e az ügyet a nyomozati szakaszba, esetleg a vádiratot inkább kiegészíteni kívánják-e.

A gimnázium bezárását végül sikerült elérniük a románoknak, 2017 augusztusában a táblabíróság feloszlatta az intézményt. Ennek ellenére valószínűleg az iskola sorsa megnyugtatóan oldódik meg, a magyar kormány ugyanis egy hónappal később jelezte, a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, amire válaszul Liviu Dragnea, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor magyar miniszterelnököt az iskola újraalapításáról.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/46846/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,Erdély,Erdély - Csángóföld,Marosvásárhely,Római Katolikus Gimnázium,románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?