Blogolj!

Harmincezer székely zászlót osztanak szét

Mihai Tudose volt román miniszterelnök akasztásra utaló nyilatkozatára reagálva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezete bejelentette: székely zászlót ajándékoz valamennyi csíkszéki háztartásnak.

Az erről szóló szerdai közleménye kapcsán Borboly Csaba, a csíki RMDSZ-szervezet elnöke csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek. Elmondta: megközelítőleg 30 ezer háztartással számolnak, és nemcsak a házak, hanem a városi tömbházak lakóinak is felajánlják a székely zászlót. Arra a kérdésre, hogy adnak-e román családoknak is zászlót, Borboly Csaba elmondta: a tervek szerint minden háztartásnak felajánlják, de nyilván senkit nem köteleznek arra, hogy elfogadja az adományt. A Hargita megyei önkormányzatot is vezető politikus hozzátette, még nem tudták kiszámítani a zászlóadományozási akció költségeit, de arra számítanak, hogy a nagy mennyiség miatt árengedményt kapnak a zászlógyártóktól.

Az osztás hátterében az áll, hogy az azóta megbiukott Mihai Tudose a múlt héten akasztással fenyegette meg azokat, akik székely zászlót helyeznek el az intézményeken. Ezt követően a közösségi oldalakon nagyon sokan egészítették ki a profilképüket a székely zászlóval. Mostantól lehet lobogtatni, hiszen Tudose is belebukott ebbe a mondásba – még akkor is, ha a hivatalos kommunikáció másról szól. 

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/47392/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?