Még április 3-ig állhatunk ki az európai kisebbségek mellett


Az egymillió aláírás már megvan a Minority Safepack mellett, de érdemes bebiztosítani magunkat, hogy biztosan meglegyen a szükséges támogatás.

Korábban beszámoltunk róla, hogy sikerült összegyűjteni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés mellett egymillió aláírást az Európai Unió területén, habár a gyűjtés céljából rendelkezésre álló egy év csupán április harmadikán jár le. Amennyiben elfogadják hitelesnek az eredményt, az azt jelenti, hogy az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem kérdéseivel, amelyek így az európai jogrendszerbe is bekerülhetnének.

Az anyaország területén már most több mint félmillió aláírást sikerült összegyűjteni, a Rákóczi Szövetségnél pedig bíznak abban, hogy a végső szám 550-600 ezer körül lesz. A szervezet nemrég kampányt indított azért, hogy ne csak az egymilliós, hanem 1,2 milliós határt sikerüljön átlépni az Európai Unió egész területén.

Ennek elérésében a legegyszerűbb módon az online aláírással segíthetünk: április 3-ig, azaz most keddig még ITT mutathatjuk meg azt, hogy fontosak számunkra az európai kisebbségek Székelyföldtől Baszkföldig.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/50671/pics/lead_800x600.png
15 millió magyar,Minority SafePack - európai kisebbségi kezdeményez
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?