Szóvivői lenni a hazának!


A magyarság hálózata azért él és működik, mert az elmúlt évek törekvéseinek köszönhetően stabil és független anyaországot sikerült építeni, amelyre a külhoni magyar közösségek is támaszkodni tudnak.

Ezt Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára mondta Stuttgartban.

Szilágyi Péter az Erdélyi Világszövetség által szervezett Wass Albert-emlékesten, az író születésének 110., halálának 20. évfordulója alkalmából úgy fogalmazott:

Wass Albert életműve nemcsak emlékezések, szívhez szóló versek és írások sora, hanem egyben a magyar emigráció küldetésének legtisztább megfogalmazása: szóvivői lenni a hazának.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta:

"a világ számos pontjára szétszóratott magyarok vállalták a Wass Albert által is kijelölt küldetést: nem hallgattak arról, ami a vasfüggönyön túl sújtotta nemzettársaikat, megőrizték a magyar szabadságba vetetett hitet és mindazokat a szellemi hagyatékokat - köztük Wass Albert örökségét -, amelyekre a szabad Magyarország felépült."

A est szervezői kapcsán fölidézte, hogy az Erdélyi Világszövetség kezdettől fogva egyszerre tekintette céljának a helyi magyarság közösségének épülését és az otthoniak segítését, a stuttgarti magyarság pedig ma is az egyik legszervezettebb, magyar és erdélyi identitásához is ragaszkodó közösség.

Szilágyi Péter kiemelte:

„A magyar kormány felelősséget vállal és visel minden magyarért, éljen bárhol a világon.”

A 2010 óta útjára indított programoknak és támogatásoknak - így a Kőrösi Csoma Sándor Programnak vagy a diaszpórapályázatoknak - köszönhetően a diaszpóra magyarsága is megtapasztalhatja az anyaország gondoskodását. Közjogilag is egységessé vált a nemzet, már több mint egymillió külhoni magyar kapta meg, illetve kapta vissza magyar állampolgárságát.

A helyettes államtitkár szólt arról is: április 8-án a magyar választók amellett tették le a voksukat, hogy Magyarország továbbra is erős bástya, minden magyar közös hazája maradhasson. A diaszpóraközösségeknek, akárcsak az elmúlt években, a jövőben is kiemelt szerepük lesz a magyarság sorskérdéseinek alakításában - fűzte hozzá.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/52344/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,Anyaország,erdélyi világszövetség,nem nem soha,Világ magyarsága
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?