Ahol éppen úgy vagyok otthon, ahogy itthon


Az igazat megvallva nem hiszem, hogy nagyszüleim valaha is szívesen hagyták volna el a Bácsságot, mégis mindig büszkén meséltek a magyarországi gyökerekről, ősökről.

Fotó: Pannon RTV

Dédnagyapám előszeretettel anekdotázott hencegve arról, hogy ő bizony négy országban is élt élete során. Történeteiben mindig ott rejtőzött a szomorú irónia, hiszen mindig is büszke bácsfeketehegyi lakos volt, csak hát az arra jogosultak úgy húzgálták körülötte a határvonalakat, mint Munkácsy az ecsetvonásokat. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén született 1916-ban, majd négy évvel később a trianoni békediktátum következtében Jugoszlávia lett az új, kényszerű otthona. A második világháború alatt rövid ideig végre saját hazájában, Magyarországon élhetett, majd Jugoszlávia felbomlásával előbb Szerbiában, majd Szerbia és Montenegróban tengette élete utolsó éveit.

Szüleim a boszniai háború kezdete után nem sokkal költöztek át Magyarországra, én már Szegeden láttam meg a napvilágot. Furcsa, mennyi embernek kellett úgy állampolgárságot és országot váltania, hogy tulajdonképpen magyar közösségből költözött magyar közösségbe. Mennyire más hangzása volt akkor a bevándorló szónak és mennyire más a csengése most. A két azonos szó mögött húzódó fogalmak jelentése pedig aztán olyan messze áll egymástól, mint Nándorfehérvár Belgrádtól. Általános iskolásként sosem értettem, amikor osztálytársaim arról kérdezgettek, hogy ha nagyszüleim Jugoszláviában élnek, akkor ők tulajdonképpen jugoszlávok? Az összecsatolgatott ország nevét akkoriban szitokszóként értelmeztem és szinte kimondani sem mertem, amikor megkérdezték tőlem, hová megyünk meglátogatni a nagymamát. Nagypapádék szerbül beszélnek? Te beszélsz szerbül? Hogy lehetséges az, hogy tudsz magyarul?

Nyolc-kilenc évesen nem érti az ember az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket. Mi a csudának beszélnék szerbül, amikor magyar vagyok, Magyarországon születtem és mindig is magyarnak éreztem és vallottam magam? Mi a csudának beszélnének szerbül a szüleim, amikor egész életükben Magyarországon dolgoztak, itt fizettek adót, itt költötték el a fizetésüket? Mi a csudának beszélnének életvitelszerűen szerbül nagyszüleim - mert ugyebár a bürokrácia miatt ők erősen rá voltak és vannak erre kényszerítve a határon túl -, akik bár feladták az álmot, hogy valaha is az anyaország területén éljenek - sőt az igazat megvallva nem is hiszem, hogy valaha is szívesen hagyták volna el a Bácsságot - mégis mindig büszkén meséltek a magyarországi gyökerekről, ősökről.

A bácsfeketehegyi református templom. (Fotó: Wikipédia)

Gyerekkorom teljes egészét Kelet-Magyarországon töltöttem és mindig is borzasztóan bántott, amikor óvodatársaim, iskolatársaim arról meséltek, hogy átsétálnak a szomszéd utcába a nagymamához, elutaznak hétvégére a közeli kis faluba a nagypapához. Igazságtalannak éreztem, és irigykedtem, hogy én csak jó esetben fél évente látogathatom meg a 400 kilométernyire és egy országhatárnyi távolságra élő rokonaimat és akkor is hosszú órákat kell autóban, vonaton, vagy buszon töltenem, hogy aztán néhány nap múlva ugyanezt a távolságot megtegyem.

Ma már okosabb vagyok és látom a logikát a nyelvtudásomra és nemzetiségemre vonatkozó gyerekkori kérdésekben, amelyeket szerencsére egyre ritkábban, sőt, soha nem kapok meg. Bár ma már a nemzeti összetartozás napja, június 4-ére továbbra is csak nemzeti gyásznapként tudok tekinteni. Ilyenkor gyakran emlékezem meg egy-egy verssel, dallal közösségi oldalamon az igazságtalan trianoni békediktátum következményeiről, amelyek a családomra is közvetlenül hatást gyakoroltak. Aztán megkapom, hogy ugyan miért magyarkodok, ezt pedig ma sem értem és vélhetően sosem fogom megérteni. Mármint a magyarkodás vajdasági, erdélyi, felvidéki származású emberekre sütött fogalmát. Hiszen mi csak emlékezünk és szomorúak vagyunk amiatt, hogy országhatáron kell átlépnünk ahhoz, hogy haza térjünk. Mert kétsége ne legyen senkinek, ott is éppen úgy vagyunk otthon, ahogy itthon.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/53547/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,Délvidék,vajdaság
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?