Blogolj!

Románok tüntetnek a magyar nyelv használata ellen

A Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma utcára is vonul annak érdekében, hogy Klaus Johannis államfő ne hirdesse ki az új közigazgatási törvényt.

Mi akasztotta ki a székelyföldi románság önjelölt képviselőit? Egyszerű: attól tartanak, hogy a magyar nyelv hivatalos státust kap Romániában. Micsoda döbbenetes gondolat. Elképzelhető, hogy nemcsak Kovászna, Hargita és Maros megyében lesz hivatalos a magyar nyelv, hanem még többen is. No, ezen aztán alaposan felbosszantották magukat a románok.

A baj az, hogy a tüntetésre készülők még a törvényt sem értették meg. Tévesen állítják, hogy a javaslat eltörli a 20 százalékos anyanyelvhasználati küszöböt. Emellett azon is hisztériáznak egy sort, hogy hivatalos dokumentumok magyarra fordítását tervezik a hatóságok, ráadásul kötelező lenne magyarul beszélni a prefektúrákon és a minisztériumoknak alárendelt közintézményekben. 

„A prefektus hatáskörének csökkentésével gyakorlatilag elenyészővé válik a román állam fennhatósága az ország ama részein, ahol a románok kisebbségben vannak. Ha nem tudja megtámadni a helyi határozatokat, akkor fennáll a területi autonómia veszélye, és etnikai enklávé kialakulása Románia szívében.” – olvasható a dokumentumban.

Az egyik főromán Mihai Tirnoveanu egyenesen úgy gondolja, hogy a hivatalokban direkt olyan embereket alkalmaznak majd, akik nem, vagy csak rosszul beszélnek románul. Éppen ezért, nem „János szomszéd” ellen tüntetnek majd, hanem azért, hogy csak és kizárólag a román legyen az országuk hivatalos nyeve. 

Nem is tudom… Ha azt a javaslatot nem fogadják el a román képviselők, amely szerint a magyar is lehet hivatalos nyelv, akkor az nagyon kellemetlen. Ha beiktatják a szabályozást, de tüntetnek ellene, akkor meg az. Ilyen hely ez a Románia…

(A Székelyhon.ro nyomán.)

4
https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/55767/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
László válasza: Ferenc bejegyzésére 2019-03-25 19:11:18
Brüsszelt csak a migrók behozatala érdekli. Brüsszel a németek kezében van akiknek 10 évig évi 300 ezer bevándorló kell. Ha sikerülne nekik a keletiekre kényszeríteni a kvótákat akkor a folyamatosan gyengülő keleti államokból a képzett fiatalok gyerekekkel elsősorban No-ba fognak menni, a munkaerő szabad vándorlása EU alapjog leple mögött. Mindez ingyen, na ez a nagy buli, erről szól a kvóta rendszer.
Válaszolok
Bea 2018-07-24 08:17:37
A rohadt, tetves, k. anyátokat, mocskos rablóbanda!!!
Válaszolok
Ferenc 2018-07-19 15:21:24
Érdekes, hogy Brüsszel ilyenkor hallgat!...
Válaszolok
Bea 2018-07-18 16:44:12
Tetves rablóbanda!!! Mit képzelnek ezek???
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?