Blogolj!

Megint súlyosbodik a helyzet Erdélyben!

Ismét a magyar anyanyelvű oktatás került célkeresztbe Romániában. Az alapfokú oktatástól az egyetemi szintig támadják a magyarság intézményeit. A román oktatási miniszter anélkül hozott a magyarok számára hátrányos intézkedéseket, hogy arról bárkivel is egyeztetett volna. Az RMDSZ a leváltását és a rendeleteinek visszavonását követeli.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a bukaresti kormánykoalíciótól

- jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Kelemen Hunor elmondta, az elmúlt hetekben Valentin Popa anélkül hozott a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket, hogy konzultált volna az RMDSZ-szel vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárral. Egyfelől a román nyelv elemi iskolai oktatásának a rendszerét forgatta fel egy kormányrendelettel, másfelől kezdeményezésére a kormány olyan határozatot fogadott el, amely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.

"A miniszter személye iránti bizalom részünkről teljes egészében megszűnt. Azt kérjük, hogy váltsák le, mert nem látjuk garantálva, hogy a következő hetekben, hónapokban ezzel a miniszterrel hatékonyan, korrektül együtt tudunk dolgozni"

- jelentette ki Kelemen Hunor. Az MTI kérdésére, hogy bíznak-e még a miniszter leváltásának kérése után is abban, hogy a kormány érvényteleníti az elemi iskolai románnyelv-oktatásra vonatkozó korábbi rendeletét, Kelemen Hunor igennel válaszolt. Megjegyezte: reményei szerint a jövő heti kormányülésen ez megtörténik. Hozzátette, míg a kormány nem hatálytalanítja az 53 ezer gyermek és 3000 tanító helyzetét felforgató rendeletét, más kérdésekről nem nyitnak tárgyalásokat a koalícióval.

Azt is elmondta: a hatálytalanításról nem a miniszterrel, hanem a kormánykoalíció vezetőivel egyeztek meg.

"A miniszternek erről lehet személyes véleménye, de a tárca nem az ő személyes birtoka"    

Az egyetemegyesítésre vonatkozó kérdésre válaszolva Kelemen Hunor úgy vélte, hogy még van esély a kedvező kifejletre. Elmondta, az egyetemegyesítést tényként kezelő kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Hozzátette: a MOGYE magyar tagozatának a vezetői arra készülnek, hogy az orvosi egyetem szenátusának vonatkozó határozatát és a kormányhatározatot is megtámadják a közigazgatási bíróságon. Kelemen Hunor az RMDSZ támogatását ígérte a MOGYE magyar tagozatának elhatározásához.

 

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/58934/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,Anyaország,Erdély,magyarellenesség,magyargyűlölet,oktatás,oktatásügy,rmdsz
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?