Blogolj!

A magyarság jövője

A nemzet bástyájának nevezte a szórványmagyarságot Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa a temesvári magyar napok rendezvényén, ahol átadta a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának támogatásait.

Kalmár Ferenc elmondta, hogy a kormány a szórványban élő nemzetrészek megerősítése érdekében támogatja szülőföldön maradást és erősíteni szeretné kapcsolataikat az anyaországhoz. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzetpolitika 2010 után gyökeresen átalakult, a külhoni nemzetrészeket most már gazdasági eszközökkel is segíti. A támogatás azonban nem korlátozódik a Kárpát-medencére, hiszen élnek magyarok Argentínában vagy Alaszkában is, a kormány ezért kezdeményezőként keresi a kapcsolatot minden magyar közösséggel.

A temesvári rendezvényen 89 család vehette át a Rákóczi Szövetség támogatását, amiért vállalták, hogy a gyermeküket anyanyelven taníttatják. A leendő magyar iskolások csaknem fele a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban, a többiek Temes megye más településein járnak majd jövőre magyar osztályokba.

Kalmár Ferenc kiemelte, hogy a temesvári magyar napokon a helyi magyarság mellett nagyon sok román érdeklődő is részt vett a koncerteken, történelmi játékokon és gasztronómiai bemutatókon. A kormány támogatja a hasonló rendezvényeket, hiszen ezek - mint fogalmazott - bemutatják az 1100 éves kárpát-medencei magyar jelenlét eredményeit. Büszkeségre ad okot, hogy Temesvárhoz hasonlóan a Kárpát-medence minden szegletében fellelhetők a magyar kultúra lenyomatai - mondta. 

A Rákóczi Szövetség és Alapítványa számos civil szervezettel, valamint a magyar óvodákkal és iskolákkal 2004 óta szervezi a beiratkozási programot, hogy minél többen írassák a gyermekeiket magyar iskolába, és ezzel megálljon a külhoniak asszimilációja. A Szlovákiában indított kezdeményezést időközben kiterjesztették Kárpátaljára, a Délvidékre és Erdélyre, valamint a szintén romániai Bihar, Máramaros és Temes megyére is.

 

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/60032/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,Anyaország,Délvidék,Erdély,Felvidék,Kárpátalja,rákóczi szövetség,Világ magyarsága
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?