Blogolj!

Több mint száz felújított óvodát adtak át a Kárpát-medencében


Egy dübörgő program kellős közepén jár a magyar kormány, mely jelentős forrásokat fordít a külhoni magyar területek nevelési-oktatási hálózatának fejlesztésére.

Óvodaavató a felvidéki Gelléren. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Eddig már több mint száz felújított óvodát adtak át a külhoni magyar területeken a vállalt 450-ből – mondta az MTI tudósítása szerint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos pénteken Budapesten. Grezsa István a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán úgy fogalmazott: egy „dübörgő program” kellős közepén vannak, amely jelentős forrásokat mozgat meg.

A cél, hogy minden magyar gyermek, aki a Kárpát-medencében születik, anyanyelvi képzésben részesülhessen. A 38,5 milliárd forint keretösszegű programot két ütemben hajtják végre, a céldátum 2020. december vége. A fejlesztések 1641 intézményt és több mint 47 ezer külhoni magyar gyermeket érintenek, számukat a program végére szeretnék 60 ezerre növelni.

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy a 38,5 milliárd forintból 33 milliárdra már leszerződtek. Az új intézmények közül négyet adtak át eddig, 11 alapkövét elhelyezték. Összesen 150 új intézmény kialakítását tervezik a felújítandók mellett. Összesen 1664 magyar óvodába juttattak el hiánypótló fejlesztő játékokkal magyar sarkokat.

Grezsa István elmondta: öt központi szakmai konferenciát tartottak, és minden nemzetrész a saját szakképző programjait szervezi. Hangsúlyozta: a számok mögött látni kell a teljes magyar közösséget. Üzenetként fogalmazta meg, hogy a külhoni magyarok, éljenek bárhol a világban, a magyar kormányra számíthatnak. Ugyanakkor üzenet a többségi nemzetnek is a program, hogy békejobbot nyújtanak feléjük, szeretnék velük közösen felépíteni az új Kárpát-medencét – fűzte hozzá.

A tanácskozáson ismertették a témában végzett, négy külhoni régiót érintő, 1977 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatást is. Rákóczi Krisztián kutató reális célnak nevezte, hogy 2020-ra 60 ezerre növeljék a magyar óvodai nevelésbe bekapcsolódó gyermekek számát. A nemzetpolitika nagy feladata lesz ugyanakkor, hogy a magyar nyelvű óvoda után a szülők a magyar nyelvű iskola mellett döntsenek – jegyezte meg.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/61547/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,grezsa istván,oktatás,óvodafejlesztési program
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?