Blogolj!

A román történelem egyik legsötétebb fejezete: a marosvásárhelyi fekete március

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán panaszolták be a román államot az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás áldozatainak a családtagjai amiatt, hogy a katonai ügyészség nem vizsgálta ki a Fekete Március eseményeit.

Erről Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács EMNT elnöke, Kincses Előd ügyvéd, a marosvásárhelyi események koronatanúja és Menyhárt Gabriella ügyvéd beszéltek egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón. 

Tőkés László elmondta: a posztkommunista Romániában mind az 1989-es forradalom, mind a bukaresti bányászjárások, mind pedig a Fekete Március felelőseinek a kiderítését és felelősségre vonását elszabotálták. Az első kettő dossziéit strasbourgi ítéletek következtében a román igazságszolgáltatás újranyitotta, és most elérkezett az idő a Fekete Március felelőseinek a megkeresésére is. Az európai parlamenti képviselő szerint e három ügy kiemelt fontosságú a romániai igazságtétel szempontjából. 

Menyhárt Gabriella ügyvéd elmondta: a marosvásárhelyi etnikai konfliktusban megvakított Sütő András drámaíró, valamint az összetűzés három halálos áldozatának a hozzátartozói megbízásából folyamodott tavaly a román katonai ügyészséghez, kérve a Fekete Március hátterében álló politikai események kivizsgálását, és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények felelőseinek a törvény elé állítását. Az ügyészség nem foglalkozott érdemben az üggyel. Először azt válaszolta, hogy ezt az ügyet már kivizsgálták, másodjára pedig visszaküldte a 32 oldalas beadványt kiegészítésre. Ezt a panaszosok a legfelsőbb bíróságon kifogásolták, de a törvényszék indokoltnak találta az ügyészségi kérést.

A hajszál híján agyonvert Sütő András a kórházi ágyon

Ezt követően fordultak szeptemberben az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert úgy gondolják, hogy sérült az áldozatok hozzátartozóinak az igazságszolgáltatáshoz való joga amiatt, hogy a katonai ügyészség nem foglalkozott érdemben az üggyel, és a bíróság sem utasította az ügyészséget arra, hogy kivizsgálja a történteket. Az ügyvéd arról is beszámolt, hogy angol nyelvű levélben figyelmeztette a bíróságot arra, hogy a román-magyar konfliktusos ügyekben készült beadványok általában nem jutnak át a román nyelvű ügyeket regisztráló személyzet szűrőjén. 

Menyhárt Gabriella azért is fontosnak tartotta a Fekete Március alapos kivizsgálását, mert a történelmi eseményeket homlokegyenest másképpen ítéli meg a román társadalom, és a romániai magyarság. Úgy vélte: közelíteni kellene a nézőpontokat. 

Menyhárt Gabriella elmondta: bizonyítékaik vannak arra, hogy a Ion Iliescu által fémjelzett román hatalom megszervezte a marosvásárhelyi konfliktust. A hatalom a Vatra Romaneasca szélsőségesen nacionalista szervezettel együttműködve botokkal felfegyverzett román parasztokat vitt Marosvásárhelyre, és arra uszított, hogy lépjenek fel a jogaikat követelő magyarok ellen. 

Kincses Előd megemlítette: ő koronatanúként szerepel az ügyben. Hozzátette: a Zsil-völgyi bányászokat is elindították Marosvásárhelyre, de az őket szállító vonatszerelvényeket végül visszafordították a város közeléből, miután azt tapasztalták, hogy a székelyföldi magyarokat nem sikerült bevonni az etnikai konfliktusba. 

1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy védjék meg a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket.

Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, a husángos, fejszés falusi románok felbujtóit nem azonosította. Az ügyészségi vizsgálatok során 30 ember ellen emeltek vádat, akik valamennyien magyar, illetve roma nemzetiségűek voltak. Két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélték. 

A marosvásárhelyi Fekete Márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Securitate a diktatúra bukása után megszűnt. 

Marosvásárhelyen a véres összecsapást követő kivándorlási hullám következtében kerültek számbeli kisebbségbe a magyarok, akik ma a város lakosságának 43 százalékát teszik ki.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/63583/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,Erdély,Marosvásárhely,marosvásárhelyi fekete március,nem nem soha,románia,sütő andrás,székely,székelyföld,tőkés lászló
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?