Blogolj!

Segítség a sokat szenvedett csángó magyarságnak

A határontúli magyarság sokat szenvedett közösségei közül is kiemelkedik a moldvai csángómagyarok elnyomása és hányattatása. A csángók pedig, megfogyva bár, de törve nem, foggal-körömmel ragaszkodnak a nemzetünkhöz. Most egy újabb kis lépés jelent hatalmas előrelépést számukra: moldvai csángó középiskolásoknak szánt kollégiumot avattak a moldvai Bákóban.

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke elmondta: az erre a célra megvásárolt magánházban kialakított kollégium 15-20 diák számára biztosít ellátást. Olyan diákoknak kívánnak helyet biztosítani benne a tanév második félévétől, akik a moldvai magyar oktatási program részesei voltak, és 9. osztálytól a bákói iskolák valamelyikében folytatják tanulmányaikat. 

Az RMPSZ elnöke elmondta, a kollégium azokból az adományokból jöhetett létre, amelyeket a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány gyűjtött 2004 és 2006 között a külsőrekecsini csángó iskola felépítésére. Amint felidézte: a külsőrekecsini iskola alapkövét is letették, de "az az álom nem valósulhatott meg", és ezért a támogatást a kollégium létrehozására fordították. 

A kollégium tulajdonjogilag is az RMPSZ tulajdonába került, és a pedagógusszövetség fogja működtetni a moldvai magyar oktatási program részeként. Az RMPSZ feladata lesz a szakmai koordináció és a működési feltételek biztosítása is. 

Burus Siklódi Botond elmondta: a második szemeszter elejétől hét gyermek költözik be a kollégiumba, de biztató jelek vannak arra, hogy hamarosan jobban kihasználják a létesítményt. 

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/68421/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,Anyaország,Erdély,Erdély - Csángóföld,határon túli magyarság,nem nem soha,oktatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?