Blogolj!

A főváros vállalkozói Székelyudvarhelyért

A Budapesti kereskedelmi és Iparkamara támogatási szerződést kötött Székelyudvarhely városával, aminek keretében 500 zászló gyártásához járulnak hozzá. A megállapodással a magyar vállalkozók támogatják a magyar közösség kulturális és nemzetiségi jogainak gyakorlását, míg a konkrét cél a lakosok magyar nemzetiséghez tartozását kifejező, székely zászlók beszerzése az ott lakók számára. 

Az aláírási ceremónián Zsabka Zsolt az Ipari Tagozat elnöke adta át a támogatási szerződést, Székelyudvarhely városát Gálfi Árpád polgármester képviselte, valamint Székelyudvarhely egykori - és szeptembertől ismételten – testvérvárosa, Budapest XVIII. kerületének polgármestere, Ughy Attila is jelenlétével fejezte ki támogatását.

„Nekünk nem csak az a feladatunk, hogy itt a fővárosban képviseljük a tagjainkat, hanem az is, hogy visszaadjunk valamit a társadalomnak. Az egyik ilyen lépés az, hogy a külhonban élő magyaroknak segítsünk. Ennek egyik ékes példája Erdődy Viktor és Antal Attila urak, akik Székelyudvarhelyen jártak üzleti úton, mi pedig csatlakoztunk hozzájuk, és ennek eredménye ez az együttműködés. A vállalkozóknak tényleges feladata az, hogy a társadalmat segítsék, főleg azoknak, akik valamiben hiányt szenvednek, ebben az esetben a megbecsülés és az elismerés. A BKIK erős és egységes tagozatokból áll, nagyon erős csapatot alkotunk, és ezt az erőt és támogatást szeretnénk ha elfogadnánk tőlünk, és természetesen a továbbiakban is segíteni fogunk, amiben csak tudunk”

– mondta Zsabka Zsolt, az Ipari Tagozat elnöke.

Pestszentlőrinc polgármestere, Ughy Attila is jelen volt az ünnepségen, mégpedig egy régi szerződés újrakötése miatt. 

"Valamikor a 70-es években leégett a kerület levéltára, de a közelmúltban egy éles szemű barátunknak köszönhetően - akinek feltűnt Pestszentlőrinc és Székelyudvarhely címere közötti hasonlóság - kutatni kezdtünk. Ekkor derült ki, hogy az 1900-as évek elején valóban testvérvárosai voltunk egymásnak, és ezt a szerződést most szeptemberben, újrakötjük, ismételten megerősítjük kettőnk kapcsolatát."

Végezetül Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere fejezte ki köszönetét.

„Először is köszönjük szépen ezt a nemes felajánlást a vállalkozók részéről. Ez nagy segítséget jelent nekünk a közösség építésében. Mi ott élünk, mi ott születtünk, ez a szülőföldünk. Szüleink és nagyszüleink is ott éltek, ezt az értékrendet kaptuk tőlük, és ezt kell tovább vinnünk. Ezek az összefogásnak plusz bizonyítéka arra is, hogy nekünk feladatunk van, lépnünk kell. Merem remélni, hogy a március 15-i nemzeti ünnepen Székelyudvarhely városa díszbe fog öltözni. Az utóbbi években ez csak a városközpontra volt jellemző, de most az egész város díszbe öltözik. Természetesen törvényes keretek között, a békés együttélés jegyében. Végezetül még egyszer köszönöm az anyaország támogatását, és bízom abban, hogy a jövőben is szorosan együtt tudunk működni.”

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/70246/pics/lead_800x600.jpg
székelyföld,Székelyudvarhely
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?