Elvisszük az otthonodba a KŐFESZT-et! Kőfeszt-film 2019.09.29. 18:55 M5
hirdetés
Blogolj!

Van igazság? Bíróság elé állítják Iliescut 1989-es tetteiért!

Emberiesség elleni bűncselekményekért vádat emelt a román katonai ügyészség Ion Iliescu volt államfő ellen az 1989-es forradalom ügyében.

Fotó: Főtér.ro

A forradalom dossziéjának bíróságra küldéséről a mandátuma végéhez közeledő Augustin Lazar legfőbb ügyész számolt be hétfőn. Úgy fogalmazott: 

a kommunista diktatúra megdöntésének idei 30. évfordulóján ez „elégtétel” az ártatlanul elhunyt forradalmároknak, illetve hozzátartozóiknak.

Iliescu korábbi elnököt és két, még életben lévő feltételezett bűntársát 862 ember halálát és 2150 ember sebesülését okozó katonai diverzió megszervezésével vádolják. Emellett százakat fogtak el, és bántalmaztak. 

Az MTI azt írja: az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának legitimálása érdekében, rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket.

A Főtér.ro híre szerint a vádirat 12 kötetből, összesen 3280 lapból áll. A teljes nyomozati anyag 3330 kötetes, amiből 2030-t a nyomozás 2016-os újraindítása után állítottak össze.

Az ügyészek Iliescu mellett, aki a bűncselekmények elkövetésének idején a CFSN elnöke volt, Gelu Voican Voiculescu, a tanács tagja, volt miniszterelnök-helyettes, Iosif Rus, a légierő egykori parancsnoka és a nemrég elhalálozott Emil (Cico) Dumitrescu, a tanács volt tagja ellen indítottak eljárást, illetve emeltek most vádat emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Petre Roman volt miniszterelnök esetében bizonyítékok híján megszüntették az eljárást.

Korábban megírtuk: a katonai ügyészek három éve porolták le az 1989-es aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

1
https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/71207/pics/lead_800x600.jpg
Erdély,forradalom,Ion Iliescu,magyarellenesség,magyargyűlölet,románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-04-09 15:47:19
Na, ezt azért még megnézném !!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?