Blogolj!

Mocsokság a köbön: szoborral ünneplik Budapest megszállását a románok


Történelemhamisítás és hazudozás felsőfokon, román módra, Nagy-Románia centenáriumától megrészegülve.

Fotó: Szabadsag.ro

Megint meggyalázták a magyarságot, Magyarországot a gyűlölettel teli román szomszédok! Erdély elrablásának centenáriumán, Nagy-Románia permanens ünneplésének bűvöletében Kolozsváron, Gabriel Les román védelmi miniszter jelenlétében leplezték a Budapestet száz éve megszálló román tábornok, Gheorghe Mardarescu egész alakos köztéri szobrát, ezzel örvendezve „történelmi foglalásukon”.

Az esemény szónokainak volt pofájuk azt hazudni, hogy

a román csapatok történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy megszállták Budapestet, és menekülésre késztették a Kun Béla vezette bolsevik kormányt. Ezzel ugyanis szerintük távol tartották a kommunizmus rémét Európa szívétől...

Gabriel Les miniszter beszédében felidézte: az 1918-as román benyomulás után a tábornokot az Erdélyben állomásozó román csapatok parancsnokává nevezték ki. Ilyen minőségében indított támadást Kun Béla bolsevik hadserege ellen, és verte vissza a Tisza vonaláig. „A végső győzelmet 1919. augusztus 4-én, a román hadsereg budapesti bevonulásával sikerült elkönyvelni” – állapította meg a miniszter. Hozzátette: három és fél hónapon át Mardarescu tábornok vezette a magyar főváros közigazgatását,

és biztosította „a háború és a bolsevik terror által elnéptelenített város lakosságának az élelmiszert és az alapszolgáltatásokat”.

Még jó, hogy nem kérte, mi, magyarok utólag is köszönjük meg neki(k) a gondoskodást!

Gabriel Les idézte Mardarescu 1919. november 12-i kiáltványát a budapestiekhez, amelyben a tábornok bejelentette a román hadsereg visszavonulását, és közölte:

„Románia ismételten kijelenti, hogy a tiszai támadás utáni katonai intervencióját kizárólag a jogos védekezés és a katonai követelmények tették szükségessé, a leigázás gondolata távol állt tőle”.

Na persze!

Ioan Aurel Pop történész, a Román Akadémia elnöke kijelentette: Románia a XX. században két Európát fenyegető veszéllyel is szembeszállt. A román hadsereg 1919-ben a magyarországi hadjáratával a bolsevizmus és a szovjet típusú kommunizmus európai térhódítását akadályozta meg, 1944-45-ben pedig a fasizmus fölötti győzelemhez járult hozzá.

„Ezek a fegyvertények tették lehetővé, hogy Erdély jogilag és ténylegesen is a román államhoz tartozzék”

– lódította Erdély elrablásáról az úgynevezett prof.

1
https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/82274/pics/lead_800x600.jpg
Erdély,magyarellenesség,magyarfóbia,magyargyűlölet,románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-08-10 15:47:42
Kétségbevonhatatlan, hogy a szőröstalpú, begyepesedett agyú románoknál mocskosabb, aljasabb nép nincs a földön. Talán a franciák még versenyezhetnek velük a "büszke" címért, de utolérni soha nem fogják őket !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?