Blogolj!

Ceausescu ügynöke volt a román államelnök


Azt eddig is tudtuk Traian Basescuról, hogy egy amolyan igazi ittfelejtett kommunista, azt azonban csak pletykálták róla, hogy a diktatúra ügynöke volt. Már ezt is kimondta a bíróság róla.

A securitate – a román kommunista diktatúra és a diktátor Nicolae Ceausescu titkosszolgálata – foglalkoztatta Traian Basescut volt államelnököt. Basescu több ciklusban is vezette Romániát, először 2004-ben, vagyis a demokrácia kellős közepén került hatalomra. Ezzel együtt sokan gyanították róla, hogy 1989 előtt kapcsolatban állt a politikai rendőrséggel és most új bizonyítékok kerültek elő, így kimondta róla a bukaresti ítélőtábla, hogy szekus volt. Ez éppen annyit jelent, mintha valakiről Budapesten azt állítanák, hogy az ÁVH tagja volt. 

Basescu fellebbez az ítélet ellen, ami azért furcsa, mert történelmi tények és dokumentumok felhasználásával hozták meg a döntést. Az ítélőtábla szerint a volt államfő 1972-ben, a Tengerészeti Egyetem első éves hallgatójaként kezdett el jelenteni évfolyamtársairól. Az egyetem elvégzése után, 1976-ban a konstancai Securitate vehette igénybe szolgálatait, majd 1979-ben, a Román Kommunista Pártba való beiratkozásakor dossziéját megsemmisítették, anélkül hogy mikrofilmen rögzítették volna – írja a foter.ro.

Traian Băsescudossziéjának csak a fedőlapja van meg, ennek ellenére az ítélőtábla tudni véli, hogy Petrov fedőnéven jelentett többek között a kommunizmus vélt ellenségeiről, azok tevékenységéről. Olyan természetű információkat szolgáltatott, melyek alapján ma politikai rendőrségi tevékenységgel vádolható.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/83821/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?