Blogolj!

Ismét a román parlament előtt a székely autonómia


Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt parlamenti képviselők szerdán ismét törvénytervezetként iktatták a Románia Parlamentjében Székelyföld Autonómia Statútumát.

A képviselőházban december 18-án a nemzeti kisebbségek napján nyújtották be a tervezetet. Kulcsár Terza József a szekelyhon.ro-nak elmondta: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldötteiként az SZNT által kidolgozott statútumot terjesztették be, akárcsak két évvel ezelőtt, ketten szerepelnek kezdeményezőként, de egyeztettek az RMDSZ-el, és erről közös döntés született.

„Az RMDSZ-el megbeszéltük, támogatják az autonómia ügyét, és a tervezetet is. Tavaly, amikor a bizottságokban, a plénumban tárgyalták az autonómiastatútumot minden magyar politikus kiállt mellette, felszólaltak, védték az ügyet. Elindultunk egy úton, közösen mutatunk fel erőt” – mondta a politikus.

Hozzátette, arra számít, hogy a parlamenti procedúra során kulturált párbeszéd, vita alakul ki a székelység önrendelkezési igényéről. Naivitás lenne a részemről, ha azt mondom, arra számítok a román parlament megszavazza a törvénykezdeményezést. Remélem annak is eljön az ideje, de az nem most lesz.

Párbeszédre számítok, és arra hogy ezáltal lassan megértik, mit jelent a székelység autonómia-igénye – részletezte Kulcsár-Terza József. Hozzátette, Dél-Tirol esetében is többször benyújtották az autonómiát szavatoló törvénytervezetet, vitáztak róla, majd módosították, bővítve a jogköröket.

„A közelmúltban számtalan, a székelyföldi magyarság ellen irányuló burkolt vagy esetenként nyílt támadásnak lehettünk tanúi, amelyek arra irányulnak, hogy elbizonytalanítsanak, megfélemlítsenek bennünket. Ezért közös felelősségünk eloszlatni azt a tévhitet miszerint mindaz, amit Románia megvalósított a nemzeti kisebbségeknek biztosított jogok tekintetében, modellértékűnek tekinthető. Meg kell tehát ragadnunk minden alkalmat, hogy a székelység akaratát mind hazai, mind nemzetközi fórumokon kinyilvánítsuk, és egyértelművé tegyük, nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, amelyre 1918. december 1-jén a gyulafehérvári nyilatkozatban ígéretet kaptunk – olvasható a Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József által kiadott közleményben.

A politikusok azt várják, hogy a parlament tűzze napirendre a kezdeményezést. Mint ismeretes Kulcsár-Terza József éppen két évvel ezelőtt, 2017 decemberében is, akkor egyéni kezdeményezésként nyújtotta be az SZNT által kidolgozott autonómiastatútumot. Korodi: támogatjuk az autonómiastatútumot Az autonómiastatútum beterjesztését komoly egyeztetés előzte meg az RMDSZ-el – erősítette meg lapunknak Korodi Attila. A szövetség képviselőházi frakcióvezetője kifejtette: a tervezetet teljes mértékben támogatják, az előkészítésben, a bizottsági és a plenáris vitákon, hogy minél szakszerűbben megalapozzák azt. „Nincsenek álmaink arra vonatkozóan, hogy Románia parlamentje megszavazza Székelyföld autonómiastatútumát, de a törvénytervezet fontos eszköz, hogy a székelység önrendelkezési igényeiről jövő év első felében ismételten intézményes keretek között lehessen beszélni” – szögezte le Korodi Attila.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/87662/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?