Blogolj!

30 éve végezték ki Nicolae Ceausescu román diktátort


Harminc éve, 1989. december 25-én végezték ki Romániában a népfelkelés által megbuktatott kommunista diktátort, Nicolae Ceausescut és feleségét Elena Ceausescut.

Nicolae Ceausescu 1918. január 26-án született az Olt megyei Scornicestiben. Szülőfaluját hatalomra kerülve "szocialista mintatelepüléssé" akarta átalakítani, ezért 1988-ban várossá minősíttette, a régi parasztházak helyébe paneltömböket emeltetett, egyedül múzeummá alakított szülőháza maradt meg.

Tizenegy éves korában cipészinasként került Bukarestbe, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A kommunista ifjúsági szervezet egyik vezetőjeként 1936-ban, majd 1940-ben is bebörtönözték, s paradox módon a rács mögött kezdődött politikai karrierje: együtt raboskodott ugyanis Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, aki a második világháború után az ország teljhatalmú irányítója lett. Gheorghiu-Dej szárnyai alá vette fiatal cellatársát, akit később sem tévesztett szem elől.

Ceausescu, a főtitkár hű csatlósaként befutotta a szokványos pártkarrier: az ifjúkommunista szövetség bukaresti, majd országos titkára, főtitkára, a bukaresti pártbizottság tagja, parlamenti képviselő, mezőgazdasági, majd honvédelmi miniszterhelyettes lett. Gheorghiu-Dej 1952-ben, a rivális frakciókkal való leszámolás után vitte be fiatal protezsáltját a Központi Bizottságba, Ceausescu két évvel később már a Politikai Bizottságnak is tagja volt.

A csúcsra 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után jutott fel: a párt első számú vezetője, 1967-ben az Államtanács elnöke, 1969-ben a hadsereg főparancsnoka is ő lett. Hatalmát 1974-ben tovább erősítette a testére szabott államfői tisztséggel, a hivatalos fotók ezután jogarral a kezében ábrázolták. A Conducator (Vezér), a "Kárpátok géniuszának" alakja köré személyi kultusz fonódott, versek, képek, filmek magasztalták. A hivatalos ikonográfia része lett felesége, Elena is, aki idővel a formális hierarchiában is a második helyet foglalta el férje után.

Ceausescut kezdetben odahaza és többé-kevésbé nyugaton is népszerűvé tette a többi szocialista országénál önállóbb, nacionalista politikája. Igyekezett növelni Románia nemzetközi súlyát, mozgásterét, látványosan fejlesztette a kapcsolatokat a nyugati államokkal és Kínával, miközben azért figyelembe vette az alapvető szovjet érdekeket. 1958-ban elérte a szovjet csapatok kivonását Romániából, 1968-ban távol maradt a Varsói Szerződés "prágai tavaszt" eltipró katonai intervenciójától, 1980-ban elítélte Afganisztán szovjet megszállását, 1984-ben engedélyezte a román sportolók részvételét a többi szocialista ország által bojkottált Los Angeles-i olimpián. A Nyugat hosszú ideig táplált illúziókat iránta: 1969-ben Richard Nixon amerikai elnök ellátogatott Bukarestbe, az Európai Közösségek a szocialista tábor országai közül 1974-ben egyedül Romániával kötött kereskedelmi megállapodást.

A lakosság számára azonban az újságokban emlegetett "aranykor" rémálommá változott. A Ceausescu-korszak politikai és kulturális enyhüléssel kezdődött, jelentősen nőtt az életszínvonal, de a végletekig központosított hatalom hamarosan már az élet minden területét ellenőrizte. Korlátozták a szólás- és sajtószabadságot, a rettegett titkosrendőrség, a Securitate minden ellenállást csírájában igyekezett szétzúzni. A megalomániás Conducator az 1960-70-es években idejétmúlt nagyipari beruházásokra tékozolta el az ország erőforrásait, majd az 1980-as évek elején fejébe vette, hogy a hatalmas hiteleket teljesen visszafizeti. A versenyképtelen gazdaság számára ez szinte lehetetlen feladatnak bizonyult, élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiány alakult ki, az ország az éhínség, a gazdaság az összeomlás szélére került.

Az 1970-es években megindított homogenizálási program a nemzetiségek elrománosítását célozta, ebbe illeszkedett az 1988-ban meghirdetett "településrendezési" terv is, amely több ezer falu, először a magyarok lakta települések felszámolását tűzte ki célul. Az elnyomás, a nyomor, a nepotizmus (a nyolcvanas években a Conducator 400 rokona töltött be magas párt- és állami tisztségeket) odahaza egyre erősebb ellenállást, nemzetközi téren felháborodást váltott ki.

Két évvel a Ceausescu rendszer bukása előtt, 1987 novemberében már román és magyar munkások és tüntettek Brassóban a rettenetesen alacsony életszínvonal miatt. Ekkor a már a magát a Kárpátok Géniuszának nevező népvezér az ország összes erőforrását a külföldi hitelek visszafizetésére, illetve megalomán terveinek végrehajtására fordította. Eközben a nép éhezett. A brassói felkelést villámgyorsan eltiporta a hadsereg, a Ceausescu magánhaderejeként működő titkosrendőrség, a Securitate pedig buzgón nekilátott a megtorlásoknak.

A következő két évben megkezdődött az erőszakos urbanizáció és a falurombolás. Innentől pedig csak akkor került a szigorúan kimért kenyérfejadagokon túl némi normálisnak nevezhető étel a városiak asztalára, ha kaptak valamit a vidéki rokonoktól.

Az 1970-es években megindított homogenizálási program a nemzetiségek elrománosítását célozta, ebbe illeszkedett az 1988-ban meghirdetett "településrendezési" terv is, amely több ezer falu, először a magyarok lakta települések felszámolását tűzte ki célul. Az elnyomás, a nyomor, a nepotizmus (a nyolcvanas években a Conducator 400 rokona töltött be magas párt- és állami tisztségeket) odahaza egyre erősebb ellenállást, nemzetközi téren felháborodást váltott ki.

A teljesen elszigetelődött Ceausescu 1989-ben a párt novemberi kongresszusán a demokratizálás és a reformok ellen foglalt állást, és azzal próbálta elterelni a figyelmet az egyre súlyosabb problémákról, hogy etnikai feszültséget szított, leginkább a magyar kisebbség ellen. Ám ez végül végzetes húzásnak bizonyult. Ugyanis ez vezetett végül a forradalomhoz. 1989. december 16-án, amikor a temesvári lakosság meg akarta akadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását parókiájáról, sortűz dördült, az összecsapásokban száznál többen vesztették életüket. Innen pedig később tömegtüntetéssé fejlődött a tiltakozás. Egyes visszaemlékezések szerint a Securitate számította el magát: a megmozdulás nagysága azért érte el a kritikus tömeget, mert túl sok civil ruhás ügynököt küldtek a demonstrálók közzé.

A tüntetések a következő napokban átterjedtek az egész országra, ezért az iráni látogatásáról előző nap hazatért Ceausescu december 21-én támogatottságának igazolására nagygyűlést hívott egybe. Az elnöki palota erkélyén megjelenő diktátort a tömeg kifütyülte, aznap már lőttek a bukaresti utcákon. Amikor 22-én a hadsereg átállt a felkelők oldalára, az elnöki pár helikopterrel menekült el a pártközpont tetejéről. A pilóta üzemzavarra hivatkozva Targoviste közelében leszállt, az autóval továbbmenekülő párt elfogták.

Ceausescut és feleségét december 25-én egy sebtében felállított rögtönítélő bíróság elé állították, s az alig kétórás tárgyaláson népirtásért, közjavak, városok és falvak tönkretételéért, a nemzetgazdaságban okozott súlyos károkért, szökési kísérletért halálra ítélték. Az ítéletet a helyi laktanya udvarán azonnal végrehajtották, a perről és a szitává lőtt holttestekről készült felvételeket másnap mutatták be a román televízióban. A harcok ezután fokozatosan megszűntek, győzött a forradalom. A tárgyalás és a kivégzés helye ma múzeum, a morbiditás iránt vonzódók akár le is fényképezhetik magukat a golyólyugatta fal előtt.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/87978/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?