Blogolj!

Ez már a románoknak is fáj


Azért ott már komoly bajok vannak, ahol a románok szemét bántja a pusztulás, az enyészet. Márpedig ez a rettentően fura eset állt elő a Bánságban. Méghozzá egy rettentően rossz állapotban lévő mauzóleum az oka, amely tényleg romokban áll.

A Temesvár közelében található Papd egykori impozáns mauzóleuma tényleg úgy fest, mint amit már tényleg csak a Szentlélek tart egyben. Ez pedig egy ismert román tévés személyiségnél is kiverte a biztosítékot.

Dan Negru a közösségi oldalán hangot is adott elkeseredésének, egészen megható módon. Ugyanis felidézte, hogy gyerekkorában gyakran ellátogatott a faluban élő nagyszüleihez, és az épület már akkor is romos állapotban volt, azóta pedig csak ramatyabb a helyzet.

„Amikor hazatérnek az ausztriai sívakációról, álljanak meg, és nézzék meg Ausztria romániai maradványait! Papdon, a nagyszüleim háza mellett áll egy történelmi műemléknek számító templom, amely az Osztrák-magyar birodalom idején épült. Már gyerekkoromban is romos volt, és látom, hogyan haldoklik évről évre. A templom harangjait Bécsből rendelték, az épület pedig az egész osztrák-magyar birodalomban híres volt. Amit ők képesek voltak megépíteni, azt mi képesek voltunk lerombolni!”

– írja a bejegyzésben.

Persze akadnak tárgyi tévedések az írásban, de ne azon akadjunk fenn, hogy a mauzóleum nem osztrák – hiába bécsi a harang -, hanem a faluban kastélyt is építő báró Csávossy Gyula építtette családi mauzóleumként 1860-ban. Nem mellékesen az esztergomi bazilikát igyekszik „másolni”.

Itt most igenis a szándék a fontos, valamint az, hogy egy ismert román állampolgár hajlandó volt felvállalni, hogy bizony nagyon nem mennek rendben ott a dolgok. Bízzunk benne, hogy valaki jó érzésű meghallja a sirámot, és a magyar épített örökség ezen bánsági drágaköve valahogy megmenekül az enyészettől. Ugye nem hiú remény?

Néhány fotó a mostani állapotokról:

M A U S O L E U M : C S A V O S I

null

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/88529/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?