Blogolj!

Strandpapucsot és fürdőruhát lopott, majd eszméletlenre vert egy nőt az USR politikusa


Még nem tudom, hogy a román pártoknál mik a felvételi követelmények, de egészen biztosan nem Olümposzi magasságokban határozzák meg az alkalmasság szintjét.

Forrás: foter.ro/tion.ro archív

A Temes megyei Gavosdián (Găvojdia) történt, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) helyi vezetőjét, Ramona Dzitacot azzal gyanúsították meg, hogy ellopott egy strandpapucsot és egy fürdőruhát egy leánybúcsún. Azt jól tudjuk, hogy az esküvő előtti utolsó „ereszddelahajam-bulik” (értsd leány- és legénybúcsú) némelyike legendásra sikerül, amit évekkel később vagy ordenáré hahotázások közepette elevenítenek fel a résztvevők, vagy soha egy szót sem ejtenek róla. Ramona Dzitac nem tudni még melyik kategória. Nekünk előbbi, neki inkább utóbbi.

Mert a tolvajlás után bizonyítékot gyártott maga ellen, azaz feltöltött magáról egy fotót a Facebookra, melyen az eltűnt holmiban pózolt. (Az is megérne egy misét, hogy egy politikus miért tesz fel magáról ilyen fotót az internetre.) A képet felfedezte a megkárosított nő is, aki találkozót kért Ramonatól, hogy tisztázzák az esetet. És itt kezdődött csak az igazi haddelhadd.

Merthogy a politikus észrevette, hogy vádlója barátnője titokban videófelvételt készít a beszélgetésükről. Hősünk agyában ekkor felrobbant a lila füstgránát, és rendesen elagyabugyálta a lesivideóst. Addig verte a fejét az aszfaltba, amíg be nem tört a feje, a szegény videós időközben kétszer is elájult. Akkora volt a csetepaté, hogy a helyszínre a rohammentősök és a rendőrök is kiérkeztek.

Dzitac ezek után is váltig állította, hogy ártatlan és nem lopta el a fürdőruhát és a papucsot. De vajszíve van, és a konfliktus rendezése érdekében hajlandó lett volna megajándékozni ezekkel az őt megvádoló nőt.

Aztán úrinőhöz méltón azt azért beismerte, hogy elborult az agya mikor meglátta, hogy videófelvétel készül, ezért felpofozta és összekarmolta a barátnőt. Az áldozat értelemszerűen feljelentést tett ellene a rendőrségen.

Dzitac az eset után benyújtotta lemondását az USR-nek. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy korábban a Népi Mozgalom Pártja (PMP) tagjaként többször is volt már hasonló ügye, tehát egy igazi harcos amazonról barbárról beszélünk.

1
https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/88760/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2020-01-12 12:41:09
Emlékeztetőül:
• "A hülyeség és a zsenialitás között csupán egyetlen különbség van: a zsenialitásnak vannak határai."
(Albert Einstein találó megjegyzése)
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?