Blogolj!

Alkotmányos lakatot tennének a románok a marosvásárhelyi gimnáziumra


Nincs új a nap alatt: ezúttal a marosvásárhelyi táblabíróság próbál meg mélyütést bevinni a helyi magyar közösségnek. Néhány éve a román kormánypárt elnöke ígérte meg Orbán Viktornak, hogy zavartalanul működhet az iskola, de félő, hogy újrakezdődhet az intézmény kálváriája.

Fotó: MTI

A jelek szerint mélyen bemart a román közösségnek, hogy lehetőség nyílt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újjáalapítására. Nosza, meg is próbálják elgáncsolni a magyarság ez irányú törekvéseit, mégpedig a legkülönfélébb módokon: ha már megnyitott az iskola, mindent megtesznek azért, hogy lakatot tegyenek rá.

Most éppen a marosvásárhelyi táblabíróság emelt alkotmányossági kifogást a román kormány 2018/48-as sürgősségi rendelete ellen, amely három másik jogszabály módosításával lehetővé tette, hogy Marosvásárhelyen minisztériumi rendelettel alapítsák újra a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot

– közli a vészjósló hírt az MTI.

Jelen eljárást arról a perről választotta le a bíróság, amelyet a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Népi Mozgalom Párt (PMP) és Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), valamint a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a főgimnázium szülői bizottsága tavaly áprilisban indított a gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt. Az iskola létrehozására és igazgatójának kinevezésére vonatkozó miniszteri rendeleteket első fokon már tavaly novemberben érvénytelenítette a marosvásárhelyi táblabíróság. A miniszteri rendeletek kibocsátását lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet törvényességének a vizsgálatát azonban csak az alkotmánybíróság végezheti el. Ezért fordult a bíróság a taláros testülethez.

A per elindításának bejelentésekor Marius Pascan marosvásárhelyi parlamenti képviselő, a PMP ügyvezető elnöke kijelentette: nem fogadhatják el, hogy a 2011/1-es tanügyi törvény csak a románokra vonatkozzék, és „egy kisebbség számára fakultatívvá, sőt áthághatóvá váljék minisztériumi rendeletek és sürgősségi kormányrendeletek által”.

A táblabíróság tavaly novemberben érdekeltség hiányára hivatkozva kizárta a perből a Dan Tanasa magyarellenes blogger által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC), a Marius Pascan által képviselt Népi Mozgalom Pártot (PMP) és az Unirea Főgimnázium szülői bizottságát.

Az MTI emlékeztet, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2018-ban megszűnt önálló intézményként működni. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében indított vizsgálatot Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen az iskola 2014-es létrehozásakor elkövetett állítólagos törvénytelenségek miatt. A per vádiratát a bíróság ez év márciusában visszaküldte kiegészítésre a vádhatóságnak, de az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta ezt a vétót. Az iskola újraalapításáról 2018 februárjában törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban az alkotmánybíróság egy hónappal később alkotmányellenesnek minősítette. Az iskola végül az oktatási tárca 2018. augusztus 9-én elfogadott rendelete alapján nyithatta meg ismét kapuját immár 2018. szeptemberben II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/88972/pics/lead_800x600.jpg
Erdély,határon túli magyarság,iskola,magyarellenesség,magyarfóbia,magyargyűlölet,Marosvásárhely,nemzet,oktatás,oktatásügy,románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?