Blogolj!

Tudtad? Külhoni magyarnak lenni nem hátrány, hanem előny!


Köszönhetően az Orbán-kormány a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar közösségeit felkaroló támogatáspolitikájának.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az elmúlt tíz évben radikális irányváltozás történt a nemzetpolitikában, így megerősödtek a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar közösségei

– erről a nemzetpolitikai államtitkár szólt az M1-en.

Potápi Árpád János az MTI összefoglalója szerint hangsúlyozta, sokat tettek azért 2010-től mostanáig, hogy ezeket a közösségeket megerősítsék: megváltozott például a támogatáspolitika, és a külhoni magyarok mind jobban érzik, nemcsak hátrányt jelent számukra a származásuk, hanem előnnyel is jár. A 2010-es évek közepén indult gazdaságfejlesztési pályázatoknak, programoknak köszönhetően mára nemcsak kulturális, hanem gazdasági szempontból is egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni.

Kitért rá, a „2020 az erős magyar nemzeti közösségek éve” programsorozattal a legfontosabb céljuk, hogy olyan erős kapcsolatrendszert építsenek ki a különböző települések, intézmények, egyházak között, ami aztán elszakíthatatlannak bizonyul.

A nemzetpolitikai államtitkárság az idei tematikus esztendő programjaira egymilliárd forintot biztosít. A rendezvények párhuzamosan zajlanak a Trianon évfordulóhoz kapcsolódó nemzeti összetartozás évével.

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/91572/pics/lead_800x600.jpg
15 millió magyar,határon túli magyarság,magyarság,nemzet,potápi árpád
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?