Blogolj!

Negyedmillió aláírást gyűjtött eddig a Székely Nemzeti Tanács


Dabis Attila az M1 péntek reggeli műsorában arról az örömteli írről számolt be, miszerint meghaladta a negyedmilliót a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének támogatására összegyűlt aláírások száma.

A szervezet külügyi megbízottja elmondta, hogy az eredményességhez szükséges hét tagállamból háromban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – már összegyűlt a kellő számú aláírás, emellett papír alapon még tízezres nagyságrendű aláírással rendelkeznek.

Most ezeket természetesen a járvány miatt egyelőre nem tudják összesíteni, de a kampány hajrájában még százezres nagyságrendű aláírásra van szükségük. Dobis Attila azt is elmondta, hogy az SZNT a határidő lejárta előtt egy hónappal, április 7-én beadvánnyal fordult az Európai Bizottsághoz a határidő féléves, rugalmas módosítása érdekében.

A hat hónapos hosszabbítás vagy akkor kezdődne, amikor az EU tagállamainak többségében megszűnnek a társas érintkezést korlátozó intézkedések, vagy akkor, amikor a szervezők jelzik a bizottságnak, hogy folytatni tudják a gyűjtést

– tette hozzá a megbízott.

Kiemelte: a többi folyamatban levő európai polgári kezdeményezés szervezőivel is felvették a kapcsolatot, hogy hasonlóan járjanak el, és így együtt nagyobb nyomást helyezzenek az Európai Bizottságra.

A kezdeményezés azt szolgálja, hogy Európa őshonos nemzeti közösségei – köztük a határon túli magyarok – megőrizhessék nemzeti identitásukat szülőföldjükön, és ehhez az Európai Uniótól is forrásokat kaphassanak.

Segítsen Ön is a cél elérésében, hiszen a petíciót a nemzetiregiok.eu címen, azaz ITT néhány kattintással - érintkezésmentesen- bárki támogathatja.

(Borító: maszol.ro)

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/93125/pics/lead_800x600.jpg
aláírásgyűjtés,Dabis Attila,EU,petíció,székely,Székely Nemzeti Tanács,Székelyföldért megmozgatjuk Európát
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?