Blogolj!

Még sikerre vihető a nemzeti kisebbségek ügye


Bár a számok mást mutatnak, a szervezők szerint sikerre vihető a Székely Nemzeti Tanács petíciója, és össze lehet gyűjteni határidőre hét európai uniós tagállamban a szükséges egymillió aláírást – írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

Lehetetlennek tűnik, de megcsináljuk – mondta Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampányfőnöke.

A tét az, hogy ha a tavaly májusban indult kezdeményezés sikeres lesz, akkor a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra. Ahhoz azonban, hogy az egymillió aláírás összegyűljön, kisebbfajta csodára van szükség, hiszen eddig az online petíciót mindössze alig 350 ezren írták alá, ráadásul a támogatók döntő többsége Magyarországról került ki. Emellett körülbelül 210 ezer papíron összegyűlt aláírásról tudnak.

Hazánk mellett – a nagyszámú magyar kisebbség miatt – Romániában és Szlovákiában gyűlt össze biztosan a szükséges mennyiségű aláírás. Nagy probléma azonban, hogy a sorrendben negyedik Svédországban még csak a szükséges mennyiség tíz százalékánál állnak eddig, közel egy év alatt. És már csak alig egy hét van hátra május 7-ig.

A helyzet úgy áll, hogy hiába gyűlne össze a szükséges egymillió aláírás, ha hét országban nem érjük el a limitet, ezért mindenkinek keményen kell dolgoznia a következő napokban – hangsúlyozta Pesty László.

Hozzátette: a kampány hátralevő részében Magyarország, Románia és Szlovákia mellett öt országra koncentrálnak majd leginkább. Főleg olyanokra, ahol az alacsonyabb lélekszám miatt kevesebb aláírást kell összegyűjteni, és ahol könnyebben tudnak kommunikálni – ilyen például Horvátország és Szlovénia, de felértékelődhet az olyan államok szerepe is, mint Spanyolország, ahol jelentős katalán és baszk kisebbség él.

A nemzetközi kampány sikeressége érdekében a magyar Írdalá.hu oldal mintájára elkészítették az Iamsigning!.com felületet, amelyet igyekeznek minden erővel népszerűsíteni az online térben. A papíralapú gyűjtés közel két hónapja elhalt a vírus miatt, ami nagyon nagy vérveszteség, mert a témára fogékony idősebb embereket az online térben nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk elérni. Ezért is ki kell hozni a maximumot az online kampányból – mutatott rá Pesty László.

Hozzáfűzte, van még egy titkos fegyverük, amelyről azonban nem kívánt beszélni. Annyit elárult, hogy ha az összejön, akkor elérik a kitűzött célt.

Azzal egyelőre nem foglalkoznak, hogy a járvány miatt Brüsszel ad-e engedélyt a határidő halasztására. Az ezzel kapcsolatos kérelmükre egyébként Vera Jourová uniós biztos hetek óta nem válaszol – ismerteti a Magyar Nemzet.

Ha még nem tetted meg, akkor egyszerűen csak kattints ide, és írd alá a kezdeményezést! Ha összefogunk, még sikerülhet!

(Borító: MTI - Boda L. Gergely)

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/94133/pics/lead_800x600.jpg
aláírásgyűjtés,nemzeti kisebbség,petíció,székely,Székely Nemzeti Tanács,Székelyföldért megmozgatjuk Európát
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?