Blogolj!

Roham az egymillió aláírásért – megcsinálhatjuk, hajrá, magyarok!


Pesty László fején találta a szöget: ha az online tér velünk, ki ellenünk? Csütörtök éjfélkor zárul a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtése, egy hatalmas, szívszaggató hajrá kell, és összejöhet az egymillió csatlakozó!

Fotó: MTI

„Nem mondom, hogy lehetetlen, hiszen a székelyek is azt mondják, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen”

– vallja a Székely Nemzeti Tanács európai uniós polgári kezdeményezésének kampányfőnöke, Pesty László. Az SZNT a nemzeti régiók védelmét, fejlesztését szóló petícióját még május 7-e, azaz csütörtök éjfélig lehet támogatni, azaz szűk két nap áll rendelkezésére annak, aki csatlakozni akar.

Mint ismeretes, egymillió aláírás szükséges ahhoz, hogy Brüsszel végre érdemben foglalkozzon a nemzeti régiók ügyével, hogy a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhassanak európai uniós támogatásokra. Legalább hét országnak kell teljesítenie egy minimális limitet, és e téren még akadnak hiányosságok, mert eddig csak Magyarország, Románia és Szlovákia hozta a kötelezőt. Ugyanakkor az utóbbi hetek, napok erőfeszítésének – CSODÁJÁNAK – hála egyre közelebb a nagy cél, az egymillió szignó!

Kezdőoldal - ÍRDALÁ.HU

írd alá a Székely Nemzeti Tanács európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezését! ALÁÍROM Segítsük együtt a székelyeket, a baszkokat, a katalánokat,segítsük együtt Európa őshonos nemzeti kisebbségeit!Segítsük együtt megmaradásukat!Segítsük együtt, hogy

Sajtóhírek szerint papíralapon mintegy 210 ezer támogatást sikerült összegyűjteniük a székelyeknek még a koronavírus-járványt megelőzően, az online csatlakozók száma pedig cikkünk megjelenésének pillanatában a 670 ezret ostromolja (sőt, épp átlépte)! Van tehát remény és esély, hogy az internetes összejöjjön a 800 ezer, de akár az egymillió aláírás is, viszont ehhez most már tényleg minden magyar segítsége kell idehaza és szerte a világban! Ne feledjétek: csütörtökön éjfélkor zárul a webes felület, addig kell még a petíció mellé állni – pár kattintás az egész a magyarság jövőjéért!

„Ha az online tér velünk, ki ellenünk?”

– buzdított mindenkit Pesty László az ATV Egyenes beszédében. A kampányfőnök boldogan nyugtázta: a székelyek európai uniós polgári kezdeményezése olyan üggyé nőtte ki magát, mely végre összefogja a magyarságot, nemzeti konszenzust teremtett. Ahogy fogalmaz: a kommunikációs kampány politikai termékké nemesedett, nemzeti összefogássá változott.

Ez az egység repítse előre a kezdeményezést, hogy egy hatalmas, végső, lendületes rohammal együtt átszakíthassuk a milliós célszalagot!

Miért van erre szükség? „Európa őshonos nemzeti kisebbségei jelen pillanatban is a 21.században megmaradásukért küzdenek. Kormányaik ugyanis nem támogatják megfelelően fejlődésüket, nem segítik elő megmaradásukat. A Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Az uniós támogatások elosztásánál a legtöbb helyen ugyanis burkoltan hátrányba szorítják azokat a régiókat, ahol a kisebbséget jelentő nemzeti lakosság van többségben” – üzenik a kezdeményezők.

Megjegyzés: Pesty brüsszeli információi szerint az Európai Bizottság néhány napon belül dönthet az SZNT kérvényéről, mely indítványozta, hogy a koronavírus-járvány miatt legyen lehetőség néhány hónapos hosszabbításra, miután papíralapon hónapok óta lehetetlen gyűjteni, nagyrendezvények maradtak el. A bizottság javaslatáról – legyen az kedvező vagy sem – az Európai Parlament június második felében dönthet.

Vagyis biztosra kell menni. Most kell aláírni a petíciót, most, szerdán vagy csütörtökön! Mutassuk meg Európának, mi, magyarok: együtt erő(sek) vagyunk!

A petíciót a nemzetiregiok.eu vagy az irdala.hu címen, azaz ITT támogathatod aláírásoddal!

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/94389/pics/lead_800x600.jpg
aláírásgyűjtés,autonómia,Izsák Balázs,nemzeti kisebbség,nemzeti régió,petíció,székely,Székely Nemzeti Tanács,székelyföld,Székelyföldért megmozgatjuk Európát,székelyföldi autonómia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?