Blogolj!

Klaus Iohannis, a „méltó ember”


Nem, nem én mondom, hanem a Nagy Károly-díjat odaítélő bizottság. Bizony, ilyen is van…

Már akkor is tanácstalanul álltunk a helyzet előtt, amikor Iohannis megkapta a díjat, viszont most a döntőbizottság meg is erősítette: igenis megérdemli azt. És akkor most ízlelgessük ezt és értetlenkedjünk.

Iohannist nem kell bemutatni senkinek, hiszen elég gyakran bukkan fel a neve, és olyankor általában nem nemes tettei, hanem gyűlölködő és arrogáns beszólásai miatt. Nos, ez a jóember ugye nemrégiben kapta meg a Nagy Károly-díjat, amit épeszű ember nem adna neki, már csak azért sem, mert előszeretettel tesz magyarellenes kijelentéseket. Legutóbb például az az ügy kavart nagy port, amikor azt állította, hogy a parlament titkos szobáiban azon dolgoznak, hogy Erdélyt átadják a magyaroknak. Ezt a külföldi lapok is megírták, ekkor pedig Iohannis már úgy gondolta, hogy kicsit megpróbálja megmagyarázni a dolgot, és állította, hogy kijelentése nem a magyar kisebbség ellen szólt, melynek tagjait nagyra értékeli, hanem a PSD ellen.

Aha, persze… fene tudja, ki hiszi ezt el, minden jel szerint sajnos pont a döntőbizottság, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) levelére – miszerint a román elnök egyszerűen nem méltó arra, hogy megkapja a díjat, és vonják vissza annak odaítélését – azt a választ kapták, hogy

A Nemzetközi Nagy Károly-díjat átadó igazgatóságnak változatlanul semmi kétsége afelől, hogy Klaus Iohannis személyében egy meggyőződéses és meggyőző Européer-t tüntet ki, és nem látjuk okát ezen döntésünket megmásítani.

És akkor értetlenkedjünk megint. Akárhogy is próbálkozom, valahogy nehéz a fent leírt jelzőket Iohannis mellé biggyeszteni. És valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, ugyanis nemrégiben a Diszkriminációellenes Tanács is 5000 lejes büntetést szabott ki a román elnökre. Ugyebár nem véletlenül… Ezek után meg pláne dühítő belegondolni, hogy ilyenek manapság a „méltó emberek”…

https://15millio.blogstar.hu/./pages/15millio/contents/blog/97076/pics/lead_800x600.jpg
Klaus Iohannis,magyargyűlölet,románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?