Blogolj!
2020.05.30.
Az új elnök szerint a Most-Hídnak és a Magyar Közösség Pártjának együtt kellene működnie, hogy érvényesíteni tudják a magyar érdekeket.
2020.04.10.
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is, jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
2020.04.07.
Cikkünk megjelenésének pillanatában már csak 335 online aláírás hiányzik ahhoz, hogy a felvidéki magyarság teljesítse a rá szabott kvótát a Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezésben.
2020.02.18.
A magyar kisebbségre szánt műsoridőből évente mintegy 1300 órányi hiányzik.
2020.01.31.
Merthogy szerinte nem lenne tragédia, ha a magyarok nem jutnának be a parlamentbe: majd ők gondoskodnak a kisebbségekről! Szerintünk viszont tragikus, ami Felvidéken történik, történhet.
2019.11.18.
A háromszázötven lelket számláló településen jelenleg négy kisdiák jár iskolába, ez viszont nem elég. A Magyar Patrióták Közössége december 12-én jótékonysági estet szervez, ahol Pál István „Szalonna” és Bandája ad koncertet az iskola megmentéséért.
2019.08.25.
A trianoni sokk után száz esztendővel is nagy szüksége van fogódzkodókra a külhoni magyar közösségeknek: ilyen a kultúra és a művészet.
2019.07.05.
Ezúttal a cs. és kir. 26. „esztergomi” gyalogezred magyar katonái váltak értelmezésükben szlovák hősökké. Kinek hiányzik egy újabb Úzvölgye? – teszi fel a jogos kérdést Orbán Gábor felvidéki magyar hadtörténész.
2018.11.27.
Ifjúsági és cserkészközösségek támogatására, valamint a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára írt ki pályázatot a kormány összesen 750 millió forint összegben.
2018.11.07.
A 21. század a magyarság évszázada lesz, ezért is kell minél több gyermeket magyar oktatási intézménybe íratni - jelentette ki Grezsa István.

Ezeket a cikkeket olvastad már?